Nyomtatás

A Balaton népszerű strandja az alsóörsi

Létrehozva:

Hétvégén csúcs van az alsóörsi strandon, hét közben azonban kevesebben vannak, mint az elmúlt években. Akiknek a vírushelyzet miatt már nincs szabadságuk, azok szombat-vasárnap strandolnak, ezért akkor, ha jó az idő, megtelik a gondozott gyepfelület. A szolgáltatók szerint július végétől már érkeztek külföldi, főleg német ajkú vendégek is.

Nyomtatás

Zajlik a felkészülés

Létrehozva:

Július közepén kezdte meg az őszi bajnoki idényre a felkészülést az alsóörsi labdarúgócsapat. Hidegzuhanyként ért mindenkit, hogy március közepén, a koronavírusjárvány miatt befejeződött a bajnokság, sőt edzéseket sem lehetett tartani

Nyomtatás

A művelődési ház felújítása és a strand elismerése Alsóörsön

Létrehozva:

Dr. Kontrát Károly országgyűlési képviselő nemrégiben hozta nyilvánosságra, hogy az alsóörsi önkormányzat 30 millió forint támogatást nyert meg a Magyar Falu Program keretén. Az összeget az Eötvös Károly Művelődési Ház felújítására használhatják fel. Hebling Zsolt polgármester örömét fejezte ki, hiszen ezáltal valamennyi önkormányzati épület korszerűvé válik, a XXI. századnak megfelelően. Mindezek mellett az is örömteli hír, hogy a település strandja idén is elnyerte a Kék Hullám Zászló öt csillagos elismerését.

Nyomtatás

Alsóörsi Sörnapok

Létrehozva:

Hatodik alkalommal rendezték meg a Sirály parkban a sörnapokat. Bebizonyosodott ismét, hogy bár Alsóörs bortermelő vidék, mégis sokan szeretik a sört. Hűtött sörkülönlegességekkel, népszerű ételekkel és izgalmas programokkal várták az érdeklődőket, akik jöttek is szép számmal.

Nyomtatás

Rászoruló gyerekeknek segít Alsóörs

Létrehozva:

A Veszprém megyei kézilabda Szövetség sajtótájékoztatón keresztül jelentette be, hogy idén is megszervezik - harmadik alkalommal - a nyári családsegítő jótékonysági kézilabda tábort, melynek többek között Alsóörs is helyet biztosít.

Nyomtatás

Strandkézilabda Magyar Kupa Alsóörsön

Létrehozva:

Alsóörsön indult el a strandkézilabda szezon. Június 20-21-én itt rendezték meg a Magyar Kupa első fordulóját. A település strandján már tíz éve tartanak strandkézilabda összecsapásokat. A szervezők szerint Alsóörs nagyon jó házigazda, így idén, két pályán már a kupadöntőt is itt bonyolították le.

Nyomtatás

Újranyitás Alsóörsön

Létrehozva:

A járványügyi szigorítások enyhítésével Alsóörsön is kezd visszaállni az élet a megszokott mederbe. A Napraforgó Óvoda május 25-től várja a kicsiket, a Endrődi Sándor Általános Iskola június 2-tól fogad diákokat. A település turisztikai szempontból is megnyitott. Az első nyáriasnak számító júniusi hétvégétől a strand is várja a vendégeket.

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát.